Hírek
2012. Február 18. 12:00, szombat |
Helyi
Forrás: Csabai Mérleg
Nemzetiségi vezetők a generációk együttéléséért
Mintegy száz résztvevő érkezett megyénkből, s az ország több pontjáról a Vasutas Művelődési Házba, ahol Lonovics László festőművész és a ház 35 éves történetére visszatekintő tárlatmegnyitóval ...
A megjelenteket dr. Csicsely Ilona képviselő, a megyei szlovák önkormányzat elnöke köszöntötte.
Mintegy száz résztvevő érkezett megyénkből, s az ország több pontjáról a Vasutas Művelődési Házba, ahol Lonovics László festőművész és a ház 35 éves történetére visszatekintő tárlatmegnyitóval vette kezdetét a XXI. Nemzetiségi Vezetők Országos Találkozója.
Túriné Kovács Márta, a polgármesteri hivatal osztályvezetője méltatta Lonovics László több évtizedes művészi tevékenységet, pedagógiai munkásságát. Bizony jól esett a téli zimankóban a Fényeső, a Himnusz, a Piramis című képek meleg színösszeállítást élvezni: a léleknek is felüdülés volt. A tárlat részét képezte az a fényképes tablóbeszámoló is, amely a művész tanítványainak szlovákiai alkotótáborban készített munkáit mutatja be: Juhos Petráét, Boldószki Eszterét, Németh Dóráét és Andor Adriánét, akik lengyel és szlovák fiatalokkal közösen azt a feladatot kapták, hogy felelevenítsék népművészet motívumainkat a mai, modern életkörülmények közé alkalmazva.
Az Orosházi úti óvodások műsorát követően Lászik Mihály, a Csabai Szlovákok Szervezetének elnöke az elidegenedésről, az ember elmagányosodásáról beszélt, amelyre gyógyírt kínálhat a kultúra. Utóbbit azonban minden generációnak meg kell tanulnia, hiszen nem örökölhető – mondta. E gondolathoz kapcsolódott az idei konferencia mottója is: „2012 Európa éve – Generációk egymásért”. A délutáni előadások is e témakört ölelték fel neves előadók tolmácsolásában. Balogh József tanácsos a megyei képviselő-testület nevében üdvözölte a nemzetiségi vezetőket és bemutatta a megyénkben élő tizenhét nemzetiséget. Dr. Oláhné Szász Ilona a tanár, szerkesztő-író a nemzedékek meghatározásából indult ki előadásában, s első lépésként a generációk közti kapcsolat megteremtését emelte ki. Szólt továbbá az Európai Unió programjairól is. Az előadók közt üdvözölhettük Kovács Pál, nyugalmazott evangélikus lelkészt, és Kucseráné Szabó Máriát, az Erzsébethelyi Általános Iskola igazgatóját, akik a generációk együttéléséről, a fiatalok és az idősek gyakorlati együttműködését ismertették saját területükön.
A Háziasszony Klub farsangi süteményekkel kedveskedett és Békéscsaba nevezetességeit, farsangi hagyományait, borait, disznótoros szokásait is megismerhették a konferencia résztvevői, akik szombaton a X. Csabai farsangra is meghívást kaptak a vasárnapi záró tapasztalatcsere előtt.
Vándor Andrea
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

