Hírek
2013. Június 12. 05:00, szerda |
Sport
Forrás: MTI
A bokszszövetség nem büntet, Harcsa meglepődött
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöksége határozatot fogadott el, e szerint nem bünteti a friss Európa-bajnoki bronzérmes Harcsa Zoltánt, amíg hatósági vizsgálat nem állapít meg bűncselekményt a sportoló ügyében.
A tavalyi olimpián ötödik versenyző május elején okozott jogosítvány nélkül, más járművével autóbalesetet. Amint a Magyar Nemzetnek edzője, Szántó Imre elmondta, hétfőn írt egy hivatalos levelet, amelyben jelezte, hogy nem dolgozik tovább Harcsával, és a szövetséggel sem, miután a MÖSZ vezetősége miatt nem tudott szankciókat alkalmazni 21 éves tanítványával szemben. Ahogy fogalmazott: így a hitelessége gyengült a versenyző és családja előtt, a bizalom pedig elveszett Harcsa és közte.
Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke a keddi elnökségi ülés után az MTI-nek elmondta, nem érti, miért támadja őt és az elnökséget a kiváló tréner, s "műbalhénak" nevezte a kialakult helyzetet.
"A mi feladatunk, hogy megteremtsük a versenyzők és edzőik számára a megfelelő körülményeket a nyugodt, eredményes munkához, s ezt mi mindig is megtettük Szántó Imrével és Harcsa Zoltánnal is, ezért sem értem ezt a támadást" - nyilatkozott Csötönyi.
Hangsúlyozta, hogy Harcsával szemben az ösztöndíjmegvonással - mint lehetséges szankcióval - azért sem éltek, mert ez az egyetlen bevétele a fiatal öklözőnek, és nem akarja elveszíteni a sportág.
"Teljesen váratlanul ért ez az egész, úgyhogy nem tudom, mi lesz most. A mai újságból tudtam meg, hogy Öcsi bácsi (Szántó Imre) nem akar velem dolgozni. Kész tények elé vagyok állítva - mondta Harcsa az MTI-nek. - Tisztában vagyok vele, hogy óriási butaságot csináltam, s az anyagi és az erkölcsi felelősséget is vállalom az autóbalesetért, a kárt megtérítettem. Én már akkor ki akartam állni a nyilvánosság elé, de Öcsi bácsi lebeszélt róla, ezért sem értem, hogy ezt az ügyet miért kellett most így kirobbantani."
Harcsa, aki a szombaton zárult minszki Eb-n az elődöntőt kézsérülése miatt adta fel, s lett harmadik, az Eb után három-négy hét nyugodt pihenésre készült.
"Most már nem lesz teljesen nyugodt az előttem álló időszak, az biztos - mondta. - A bal kezemben a kézközépcsont valószínűleg eltört, úgyhogy öt hétig mindenképpen pihentetni kell. Meglátjuk, mit hoz a jövő, az biztos, hogy most még a kialakult helyzettel kapcsolatban semmit sem tudok mondani."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 12:00, kedd | Sport
Magyar-kazah - Nagy potenciállal rendelkező fiatalok lépnek pályára a kazahok ellen
Az a prioritás, hogy a finnekkel szembeni meccs utolsó 20 percében történtek ne ismétlődjenek meg kedden a kazahok elleni mérkőzésen
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.

