Hírek
2011. Szeptember 08. 08:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Gyulai Hírlap Online
NÓTÁROS ARANYA
A szabadon repülő modellek F1A – vitorlázó kategóriás idei országos bajnokságát az egykori Tass melletti reptéren rendezték, rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyok között.
A félszáz nevezőből álló mezőnyt alaposan megrostálta szeles légkör, pedig a versenybíróság a 3 perces repülési időt kettőre csökkentette, sőt a hét startot ötre redukálta. Nótáros Attila valamennyi startját teljesítette „madarával”, sőt az egyperces döntő felszállását túlrepülve, a 75. másodpercben – aranyat érő – földet éréssel landolt. Attila mögött egy fővárosi versenyző lett második, és kellemes meglepetésre ifjabb Árva János végzett bronzérmesként.
Bodó János és Vasas György nem vállalták a törésveszélyes repítéseket, helyette sportbaráti segítséget nyújtottak repítős klubtársaiknak. Nótáros Attila ifis korában, majd a felnőtt csapatválogatottakkal nyert már VB- és Eb-aranyakat, majd OB egyéni aranyát először két éve akasztották a nyakába.
– Ezt követően is válogatott kerettag voltam, bár azóta egyetlen versenyt nem sikerült nyernem. Így még nagyobb örömmel állhattam fel a dobogó tetejére bajnoki aranyérmem átvételekor.
C. L.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

