Hírek
2012. Január 27. 14:00, péntek |
Helyi
Forrás: Csabai Mérleg
Átadták az első Centenáriumi Klubkártyákat
Az Előre Centenáriumi Bizottság még tavaly jelentette be, hogy a lila-fehér csabai sportegyesület egy évszázados fennállása alkalmából január 1-től Centenáriumi évet indítanak.
Ennek első nagyobb eseményeként február 3-án nyitja kapuit a néhai Cathy's Kávézó helyén az Előre Centenáriumi Klub, amely az alapítók reményei szerint a szurkolók és minden sportkedvelő törzshelyévé válhat 2012-ben. A lila-fehér szurkolói életérzés másik kézzelfogható és konkrét jele a klubtagságot igazoló Centenáriumi Klubkártya, amelyet szintén január 1-től igényelhetnek az Előre szimpatizánsai. Ma délelőtt ünnepélyes keretek között adták át az első szurkolói klubkártyákat, de sor került annak a száz sportolónak a bemutatására is, akiknek fotói az exkluzív kártyákra kerülnek majd.
A névre szóló, sorszámmal ellátott Centenáriumi Klubkártyák nem csak szimbolikus jelentőséggel bírnak a szurkolók számára, hiszen a klubtagság számos előnyt is jelenthet tulajdonosa számára. A tervezett közösségi élményeken túl a különböző típusú és - ennek megfelelően – többféle árszabással forgalomba kerülő kártyák vásárlási kedvezményeket is biztosíthatnak az Előre Centenáriumi Klub vállalkozó partnereinél. Már a legolcsóbb, havonta mindössze 100 forintba kerülő kártya is előfizetési lehetőséget biztosít az egyik legnagyobb hazai mobilszolgáltató kedvezményes, külön a centenárium alkalmából összeállított díjcsomagjára, amelyet igénybe véve a klubtagok ingyenesen beszélhetnek egymással, de más hálózatok számait is kedvezményesen hívhatják. Az első két kártyát ma délelőtt vehették át tulajdonosaik ma délelőtt a február 3-án megnyíló Centenáriumi Klub helyszínén, a hajdani Cathy's Kávézóban. Kiss Tibor alpolgármester, az ECB elnöke bejelentette annak a száz darab exkluzív klubkártyának a forgalmazását is, amelyre az elmúlt 100 év legsikeresebb csabai sportolóinak fotója kerül majd. A bizottság már összeállította a 100 sportoló névsorát, akik között 35 labdarúgót, 15 női és 6 férfi kézilabdást, 12-12 atlétát és tornászt találunk, de a legjobbak között helyet kapott az a 20 sportoló is, akik az egykori szakosztályok versenyzőiként értek el felejthetetlen eredményeket.

Az Eőre Centenáriumi Bizottság mai sajtótájékoztatója még a Cathy's színeiben. A tervek szerint február 3-tól a lila-fehér színek dominálnak majd...
Február 1-jén indul az „Az Előre-évszázad legjobbjai” című szavazós játék, amelynek keretében a lila-fehér szimpatizánsok voksai alapján dőlhet el az év végéig, hogy az Előre jelenlegi, vagy egykori szakágaiban kiket tartanak a legjobbnak a szurkolók. Az első szavazás alkalmával az Előre-évszázad labdarúgójára, valamint női- és férfi kézilabdázójára szavazhat bárki, aki szeretne. Az év során összesen öt hasonló szavazás vár a szurkolókra, az említett első voks-viadalban egészen február 29-ig várják a szavazatokat.
Az év második hónapja más szempontból is nagy jelentőséggel bír az ünnepi események sorában, hiszen a mai sajtótájékoztató helyszínén február 3-án nyitja meg kapuit a szurkolók, s minden lila-fehér érzületű békéscsabai előtt a Centenáriumi Klub helyisége. Ez lenne az a szurkolói központ, ahol az Előréhez és a város sportjához kötődő vendégek igazi közösségi térre lelhetnek. A város dicső sportmúltja ugyanúgy terítékre kerül majd a Klubban, mint a híres sportolókkal, esetleg sztárokkal szervezett közönségtalálkozók, vagy a jelen nagy sporteseményeinek közös értékelése, na és persze maga a szurkolás. A február 3-ra teljesen megújuló Cathy's-ben több plazma TV kerül majd elhelyezésre, hogy minél többen és jó minőségben élvezhessék a vetítéseket, valamint söröző jellegű – a röviditalokat mellőző – italkínálattal és várják a sportkedvelőket. Az egészen 2012. december 31-ig nyitva tartó Centenáriumi Klub teljes bevételét a centenáriumi rendezvényekre fordítják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

