Hírek
2011. Szeptember 09. 15:00, péntek |
Helyi
Forrás: Békéscsaba Megyei Jogú Város
Polgári védelmi riasztási gyakorlat lesz Békéscsabán
Vantara Gyula polgármester tájékoztatója.
Településünkön, ahogy az ország keleti felében szinte mindenhol, az elmúlt évek katasztrófavédelmi eseményei kapcsán folyamatosan védekezési feladatok ellátására volt és lesz szükség mind a téli, mind pedig a tavaszi vizek kártételei idején, illetve a rendkívüli időjárási helyzetek kezelése során.
A sikeres védekezés egyik alapfeltétele, hogy a hivatásosok mellett kellő számú helyi lakos is részt vegyen a munkálatokban.
Ennek érdekében a település lakosságából – a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvényben kapott felhatalmazásom alapján, egy esetleges védekezés esetére – kijelöltem a polgári védelmi szolgálatba beosztásra kerülők körét.
Tájékoztatom a lakosságot, hogy 2011. október 11-én a településen megalakított polgári védelmi szervezetek riasztási gyakorlatot tartanak.
A gyakorlás célja a lakosságból megalakított és határozattal ellátott települési polgári védelmi szervezet tájékoztatása, illetve a riasztásban érintettek gyakoroltatása, valamint a beosztottak személyes adatainak a pontosítása.
Annak érdekben, hogy az elérhetőségek biztosítottak legyenek, az önkormányzatnak folyamatosan naprakész adatbázissal kell rendelkeznie, ezért 2011. október 11-én a polgármesteri hivatal dolgozói, illetve azok a személyek, akik a települési polgári védelmi szervezetbe be vannak osztva és riasztási feladatokra vannak kijelölve, a polgári védelmi szolgálatról szóló általános tájékoztatóval és ADATLAP kitöltésével keresik fel otthonaikban az érintetteket.
A gyakorlás idején katasztrófavédelmi feladatok tényleges végrehajtására nem kerül sor, a riasztás ellenőrzése és az adatok egyeztetése történik.
A településünkön élők és azok értékeinek védelme közös érdekünk, ezért kérem az Önök szíves együttműködését most, és egy esetleges veszélyes esemény kezelése esetén a jövőben is!
Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

