Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2012. Július 06. 09:28, péntek | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Pont kerülhet a jegybanktörvény módosítására

Pont kerülhet a jegybanktörvény módosítására

Hosszú hónapok óta tartó folyamatot zárhat le a jegybanktörvény pénteki módosítása, amelynek következtében megkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal egy készenléti hitelről. A jegybankelnöki eskü ügyében nem született megállapodás, így arról majd az Európai Bíróság dönthet - írja a Magyar Nemzet.

Tavaly december 30-án fogadta el az Országgyűlés az új jegybanktörvényt, amelynek révén elképzelhetővé vált a jegybank és a PSZÁF összevonása. Orbán Viktor kormányfő akkor úgy fogalmazott, az európai közfelfogás szerint szinte szakrális függetlenségnek kell öveznie a jegybankot. Ezért a lehető legaprólékosabban kísérik figyelemmel, hogy a jegybankok a pénzpiac és a gazdaság logikája szerint működnek-e, vagy kormányzati ráhatás alatt állnak, „és minden olyan rezdülésnél, amikor úgy gondolják, hogy kormányzati ráhatásról van szó, azonnal megrándulnak az idegvégződések – egészen Brüsszelig.

Az Európai Bizottság január 17-én három ügyben kezdeményezett kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. Ezek egyike volt a jegybanktörvény. A testület szerint ugyanis a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény és az új magyar alkotmány egyes rendelkezései, illetve egyes sarkalatos törvények sérthetik az európai uniós alapszerződést.

A módosítás tervét már március elején bejelentette Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, és erről levélben tájékoztatta Mario Draghit, az Európai Központi Bank elnökét is. Az EKB április 12-én nyilvánosságra hozott véleményében bár nyugtázta, hogy a magyar hatóságok egyes kérdésekben – például az MNB és a PSZÁF összevonásának lehetőségével kapcsolatban – az EKB korábbi észrevételei alapján jártak el, ugyanakkor továbbra is aggályosnak nevezte a monetáris tanács bővítését és az MNB döntéshozó testületeinek fizetésére vonatkozó változásokat. Ezeket a pontokat az április 18-án beterjesztett törvényjavaslat nem változtatta meg.Április 25-én az EB úgy ítélte meg, hogy az elhatározott lépéseknek köszönhetően a magyar jegybanktörvény összhangban lesz az uniós jogszabályokkal, amelyet a kormány április 18-án nyújtott be a parlamentnek. Ezt követően tovább zajlottak az egyeztetések, majd végül a jegybanktörvény szavazását többször is elhalasztották, amelyre végül július 6-án tehetnek pontot.

A jegybanktörvény módosításának parlamenti elfogadása után megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappa) és az Európai Unióval – tájékoztatta az IMF vezetője, Christine Lagarde a magyar kormány képviselőjét, Varga Mihályt és a Magyar Nemzeti Bank elnökét, Simor Andrást. Minderről a múlt héten számolt be Varga Mihály tárca nélküli miniszter, IMF-főtárgyaló.

A nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslat szerint változnának egyebek között a monetáris tanács tagjainak és a MNB elnökének felmentésére vonatkozó passzusok. A monetáris tanácsnak továbbá nem kell megküldenie a kormánynak a testület napirendjét, és a kormány képviselője nem venne részt a testület ülésein. A tervezet egyebek mellett a monetáris tanács tagjainak és az MNB elnökének felmentésére irányuló eljárás szabályait is változtatni javasolja, a részletes indoklás szerint az EKB korábban megfogalmazott szakvéleményének való megfelelés érdekében.

Két ügyben pedig a bizottságnak sem enged a magyar kormány: Budapest ragaszkodik ahhoz, hogy a jegybankelnök esküt tegyen a magyar alaptörvényre, illetve hogy a jelenlegi elnökre is vonatkozzon a magyar közszférában bevezetett fizetési plafon. Ezek az ügyek várhatóan az Európai Bíróság elé kerülnek.

Címkék: jegybank, törvény

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).