Hírek
2012. Február 02. 08:00, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Rács mögött a januári rablás elkövetője
Rendőrségi hírek Békés megyéből, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója, hírösszefoglalója.
Rács mögött a januári rablás elkövetője
Korábban hírül adtuk, hogy a Békéscsabai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt kezdeményezett nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2012. január 13-án 05 óra 25 perc körüli időben Békéscsabán, a Szabó Dezső utcában bántalmazott egy járókelőt. A nőnél lévő két táskát a benne lévő iratokkal, bankkártyával, telefonnal és készpénzzel együtt elvette, majd a helyszínről a Rákóczi utca irányába menekült el, ahol több, a bűncselekmény során megszerzett dolgot is hátrahagyott.
A békéscsabai nyomozók az aprólékos adtagyűjtésének és a tanúkutatásoknak, illetve kihallgatásoknak köszönhetően tegnap kora délután elfogták és előállították azt a 21 éves gyulai lakhellyel rendelkező férfit, aki a fenti cselekmény elkövetésével gyanúsítható. A rendőrök a férfit kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.
A gyanúsított korábban elkövetett rablás miatt volt már büntetve, a fogvatartásából 2011. novemberében szabadult. A nyomozóknak sikerült lefoglalni az eltulajdonított mobiltelefont is.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a korábban felajánlott 100.000 forintos nyomravezetői díjat a Főkapitányság visszavonja.
Albert István r. fhdgy.
sajtószóvivő
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek
Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton
Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.
2026. Június 01. 11:00, hétfő | Kék hírek
Magyar busz szenvedett balesetet Dél-Csehországban, többen megsérültek
Egy magyar rendszámú autóbusz és egy szlovák személyautó ütközött össze vasárnap délután Dél-Csehországban – közölte a cseh rendőrség.
2026. Május 30. 16:00, szombat | Kék hírek
KR NNI: hűtlen kezelés és pénzmosás ügyében két szálon folyik vizsgálat az MNB-ügyben
2026. Május 27. 07:16, szerda | Kék hírek
BL-döntő - Közel 4 ezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét
Közel 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot az UEFA Bajnokok Ligája szombati döntőjének napján Budapesten

