Hírek
2012. Július 29. 10:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Református templom épül Bélmegyeren
Templomot épít Bélmegyeren a békési református egyházközség. Az épület alapkövét szombaton tették le, az ez alkalomból tartott istentiszteleten Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület ...
Templomot épít Bélmegyeren a békési református egyházközség. Az épület alapkövét szombaton tették le, az ez alkalomból tartott istentiszteleten Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.
A templom építésének kivitelezési munkálatai júniusban kezdődtek, és a tervek szerint novemberben fejeződnek be.
Bölcskei Gusztáv püspök a válsághelyzetre utalva arról beszélt: "az Isten ezekben a nehéz időkben templomépítéshez ad indíttatást az embereknek, a gyülekezeteknek és a lelkipásztoroknak".
Hozzátette, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerületben 2011-2012-ben négy új templom épül: Újszegeden, Debrecenben, Tiszateleken és Bélmegyeren. A püspök megfogalmazása szerint ez bizonyság arra, hogy az ige él és hat a vallási közösségekre, azt sugallja, szükség van az emberi szívek megnyitására új templomok építésével és a templomkapuk megnyitásával.
Az alapkő ünnepélyes lerakása után Katona Gyula, a békési református egyházközség vezető lelkipásztora az MTI-nek elmondta: a kétezer fős település lakóinak döntő többsége református vallású, s ők régóta várják, hogy templom épüljön, az istentiszteleteket jelenleg imaházban tartják. A templom építésének költsége meghaladja a negyvenmillió forintot. Az egyházközség a kivitelezés költségeihez eddig harmincmillió forintot gyűjtött össze.
A lelkész közölte: a beruházást a Tiszántúli Református Egyházközség 12 millió forinttal támogatja, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi főosztálya két lépcsőben összesen 4 millió forinttal járul hozzá a költségekhez, a békési gyülekezet 14 millióval; a pénzt az egyházközség a volt református iskola kisajátításáért kapta kártalanításként. A hiányzó tízmillió forintot adományokból kívánják előteremteni - tette hozzá.
brg bám blz
MTI 2012. július 28., szombat 19:11
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

