Hírek
2011. Október 12. 08:00, szerda |
Kék hírek
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Sikkasztással gyanúsítják a jósnőt - vádemelést javasol a rendőrség a hódmezővásárhelyi nő ellen
Rendőrségi hírek Békés megyéből, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója, hírösszefoglalója.
Üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntett elkövetése miatt javasol vádemelést a Békéscsabai Rendőrkapitányság az ellen a nő ellen, aki a gyanú szerint rontáslevétel ígéretével több millió forintot csalt ki egy békéscsabai hölgytől. A megkárosított hölgy 2011 februárjában jelentkezett a rendőrségen és elmondta, hogy több részletben összesen 28 millió forintot adott át egy jósnőnek, akit egy újsághirdetésen keresztül ismert meg. A hirdetésben rontáslevételre vállalkozó, a pénz megtisztítását ígérő nővel összesen négyszer találkozott. Azért adott neki pénzt, mert megígérte, hogy a bankjegyeket egy szent helyre viszi, ahol azok megtisztulnak. Ha ez megtörtént, visszahozza és visszaadja a pénzt, de erre egyik alkalommal sem került sor. A hölgyet minden találkozáskor megnyugtatta, hogy az eddig elvitt pénze jó helyen van. Azt is mondogatta neki: érzi, hogy van még pénze, a rontást pedig csak úgy lehet levenni, ha a teljes összeget elviszi. Így sikerült rávennie a hölgyet arra, hogy újabb összegeket adjon át neki.
A nyomozás során kiderült, hogy a hódmezővásárhelyi gyanúsított a békéscsabai nőn kívül még többeket megkárosított. Egy kilencvenes éveiben járó békéscsabai bácsitól is hasonló módszerrel csalt ki több százezer forintot. Az idős férfi ügyén kívül még három hódmezővásárhelyi károsult ügyét is vizsgálta a Békéscsabai Rendőrkapitányság. Ők is a nő által feladott, rontáslevételről, szerelmi kötésről, fehér mágiáról szóló, sorselemzést ajánló újsághirdetésre jelentkeztek, majd személyes találkozások alkalmával adták át megtisztításra pénzüket, illetve arany ékszereiket.
A 38 éves hódmezővásárhelyi nőt üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntett elkövetésével gyanúsítja a Békéscsabai Rendőrkapitányság. A nyomozás a napokban lezárult, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbítják a Békéscsabai Városi Ügyészségnek.
Vargáné Szombati Andrea r. fhdgy.
sajtószóvivő
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek
Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton
Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.
2026. Június 01. 11:00, hétfő | Kék hírek
Magyar busz szenvedett balesetet Dél-Csehországban, többen megsérültek
Egy magyar rendszámú autóbusz és egy szlovák személyautó ütközött össze vasárnap délután Dél-Csehországban – közölte a cseh rendőrség.
2026. Május 30. 16:00, szombat | Kék hírek
KR NNI: hűtlen kezelés és pénzmosás ügyében két szálon folyik vizsgálat az MNB-ügyben
2026. Május 27. 07:16, szerda | Kék hírek
BL-döntő - Közel 4 ezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét
Közel 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot az UEFA Bajnokok Ligája szombati döntőjének napján Budapesten

