Hírek
2013. December 15. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Szakértők segítik a Kúriát a devizaügyben
A jövő hétfőre összehívott jogegységi tárgyalás nem a kezdete és nem is a végpontja a Kúria devizaügyekben folytatott jogértelmező, jogfejlesztő tevékenységének – ezt mondta a Magyar Nemzetnek a legfőbb ítélkező fórum elnöke. Darák Péter úgy nyilatkozott: szakértőket kért fel a hét pontból álló jogegységi indítvány elemzésére, a tárgyaláson várhatóan többüket meghallgatják.
Az elmúlt napok közéleti vitái kapcsán a bírósági vezető kifejtette, a nyilvánosság felhívhatja az igazságszolgáltatás figyelmét bizonyos jelenségekre, de a bírót nem befolyásolhatja az ügyről való döntésben.
Darák Péter azt mondta,' meggyőződésem szerint a devizaügyek kapcsán nemcsak a Kúria került az érdeklődés középpontjába, hanem a kormány és a legutóbbi időkben az Alkotmánybíróság is. Erre utal, hogy a híradásokban, a közbeszédben mind többet hallani például az árfolyamgát bővítéséről és egyéb elképzelésekről. Emellett nyilvánvalóvá vált, hogy a kabinet iránymutatást vár az AB-től, egyrészt a már kialakult jogi helyzet alkotmányos értelmezését kérte, másfelől azt tudakolta, hol húzódnak a tervezett kormányzati jogalkotás határai'.
A Kúria elnöke elmondta: a jogegységi tanács 36 tagú lesz, 31 kúriai bírón kívül az öt ítélőtábla kollégiumvezetője is feladatot kap. A döntéshozatalhoz kétharmados többség szükséges. Darák Péter szólt arról is, hogy a Kúria nem fog közgazdasági tanulmányt írni, de az eljárás során szakértői véleményeket kérhet, szakértőket hallgathat meg. Megkeresték a Legfőbb Ügyészséget is, ők hivatalból fogalmazzák meg álláspontjukat
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 06:00, hétfő | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajói
2024. Május 19. 17:32, vasárnap | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: továbbra is keresik az eltűnteket
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszon
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.