Hírek
2012. Április 19. 16:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infobekescsaba.hu
Székelykaput faragnak
Székelykaput faragnak az iskolának Kárpátaljai és békéscsabai diákok a Határtalanul projektben.
Az ukrajnai Karácsfalva (Karacsin) Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumából 21 tanuló és három kísérő volt a BéKSZI vendége április 14-étől 17-éig. A békéscsabai szakképző profiljához hasonló partnerintézménnyel megvalósuló együttműködés nemcsak az oktatás területén hasznos, hanem egymás kultúrájába is betekintést nyújt és a nemzettudatot, az összetartozás érzését is erősítheti a résztvevőkben.
A projekt a Határtalanul című pályázat keretében jöhetett létre, amelynek feltétele többek között, hogy a két országban megrendezett találkozó után egy közös terméket hoznak létre a diákok: ez lesz a székelykapu, a líceum új főbejárata. A megvalósításra közel másfél millió forintot nyertek.
A líceum 2003-ban nyitotta meg kapuit a diákok előtt, de azóta több mint oktatási intézmény, az egész kárpátaljai magyarság szellemi, kulturális központja a mindössze 500-as lélekszámú kistelepülésen. Jelenleg 46 diák tanul itt három osztályban, magyar ajkúak, az iskola elsődleges célja a magyarság megmaradása Kárpátalján. A vallás másodlagos, ortodoxok és reformátusok egyaránt megtalálhatók a diákok és a tanárok között. A népi fafaragó és bútorasztalos, virágkötészet és dísznövénytermesztés, valamint turizmus-vendéglátás szakmákat oktatják.
A pályázati feltételnek megfelelően először a Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskola szakoktatóinak segítségével megtervezték a székelykaput a mostani látogatás során. Majd május 25. és 29. között - Tóth Gyula fafaragó irányításával - készítik el a közös terméket a helyszínen.
Tóth Roland, a líceum nevelőtanára hangsúlyozta, hogy az idelátogató diákok és kísérőik számára nagyon fontos az új kultúra megismerése, szeretnének testvériskolai kapcsolatot építeni a békéscsabai szakképzővel és az együttműködést folytatni a pályázat után is. Mint mondta, a határon túli magyaroknak különösen fontos, hogy érezzék, összetartozunk és szükségünk van egymásra.
Niedzielsky Katalin
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

