Hírek
2011. Augusztus 31. 15:00, szerda |
Helyi
Forrás: Békéscsaba Megyei Jogú Város
Szeptemberben indul az Agóra beruházás
Aláírták az Agóra projekt kivitelezői szerződését.
Békéscsaba Önkormányzata sikeres és eredményes közbeszerzési eljárást bonyolított le az Agóra projekt keretében, melynek következményeképpen a felek augusztus 30-án megkötötté
A kétfordulós, gyorsított, meghívásos eljárás eredményeképpen a nyertes ajánlattevő a START 2010 Konzorcium lett, melynek tagjai a Strabag- MML Kft és Hartmann Kft. A Konzorcium nettó 1 milliárd 465 millió forintért vállalta az épület felépítését, a kivitelezési tervek elkészítését és az eszközök, bútorok beszerzését.
A kivitelezés költségeinek 87%-át európai uniós támogatásból finanszírozza az Önkormányzat.
A szerződés hatálybalépését követően a Beruházó a nyertes ajánlattevőnek azonnal átadja a munkaterületet, amely az ajánlatában vállalt ütemterv szerint megkezdi az Ifiház nagytermi épületrészének a bontását. Ezt követően a volt nagyterem helyén indulhat az új épületrész pinceszintjének kivitelezése, és a meglévő négyemeletes épületrész felújítása, illetve fokozatosan a további munkarészek megvalósítása. A kivitelezés befejezésének 2012 június elejéig kell megtörténni, amelyet a projekt megvalósításhoz kapcsolódó adminisztratív feladatok, illetve a használatbavételi engedélyezés folyamata fog követni.
Reményeink szerint az épületet a nagyközönség 2012 augusztusában veheti birtokba.
A beruházás eredményeképpen a város egy modern multifunkcionális létesítménnyel gazdagodik, amely funkcionálisan alkalmas lesz korunk közösségi, közművelődési, képzési és rendezvény funkcióinak a betöltésére. Az épületben lesz többek között egybenyitható - mobil nézőtéri rendszerrel felszerelt hangverseny- és előadóterem, illetve karzatos nagyterem, kaszinó, klubterem, étterem, tánctermek, kávézó, kiállító terem, multimédiás stúdió, tárgyaló, kölyöksziget, és igazgatási funkciókat ellátó irodák.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 17:32, vasárnap | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: továbbra is keresik az eltűnteket
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszon
2024. Május 19. 17:10, vasárnap | Sport
Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás