Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2014. November 05. 14:07, szerda | Kék hírek
Forrás: MTI

Teherautó gázolt halálra egy férfit Borsodban

Teherautó gázolt halálra egy férfit Borsodban

Egy kistehergépkocsi vezetőjét gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy járművével kedd este halálra gázolt egy férfit a Kesznyéten és Tiszalúc közötti úton - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t szerdán.

Gaskó Bertalan az esetet felidézve elmondta: kedd este egy gépjármű elütött egy férfit, majd a helyszínről elhajtott. A gyalogos a helyszínen életét vesztette.
A vizsgálat megállapította, hogy a baleset helyszínén a kérdéses időpontban egymás után egy személygépjármű és egy munkásokat szállító kisteherautó közlekedett. Az elöl haladó jármű vezetője az út mentén két kerékpárt pillantott meg, majd egy földön fekvő embert, akit hirtelen kormánymozdulattal sikerült kikerülnie. A közvetlenül mögötte érkező kistehergépkocsi vezetője a lakott területen kívüli, közvilágítás nélküli útszakaszon azonban nem a látási viszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét és áthajtott az úton fekvő férfin.
Az autó vezetője védekezésként korábban a rendőröknek elmondta: áthajtott az akkor már földön fekvő férfi lábán, de az áldozat ekkor már halott volt. A szemle eredménye azonban később megcáfolta, mivel az áldozat lábán nem voltak sérülések, a jármű alvázáról rögzített nyomok pedig a 45 éves tiszalúci férfi felsőtestéről származtak.
A rendőrség közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárásban gyanúsítottként hallgatta ki K. György 70 éves golopi lakost, a tehergépkocsi vezetőjét, aki kihallgatása során részben elismerte felelősségét - tette hozzá Gaskó Bertalan.

Címkék: Baleset-közút

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás