Hírek
2012. Január 04. 09:00, szerda |
Helyi
Forrás: Békés MATRIX
Tízmilliók önhikire
Erdős Norbert a Békési kistérség pályázati pénzeiről.
– Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok pénzeinek 2011. évi elosztásakor a Békési kistérség három települése is eredményesen szerepelt – tudtuk meg Erdős Norberttől, Békés megye 3. számú választókerületének országgyűlési képviselőjétől, kormánymegbízottól. – 2011-ben három ütemben bírálta el a pályázatokat és szavazta meg a támogatásokat a Belügyminisztérium. Ezek szerint Bélmegyer 16 millió 772 ezer, Doboz 16 millió 685 ezer, Tarhos 6 millió 417 ezer forintot könyvelhetett el.
Erdős Norbert emlékeztetett rá, hogy 2010-ben két ütemben ítélték oda az önhikit, akkor két település lett kedvezményezett a Békési kistérségből. Bélmegyer ebből a forrásból 16 millió 3 ezer, míg Doboz 7 millió 555 ezer forintot kapott 2010-ben.
A működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatását törvény szabályozza. E szerint azoknak az önkormányzatoknak, melyeknek a működőképessége a költségvetési törvény alapján igénybe vehető támogatások mellett nem biztosítható, a belügyminiszter visszatérítendő, vagy vissza nem térítendő támogatást adhat, melyet célhoz, feladathoz is köthet.
A támogatás az "önhiki" támogatással el nem ismert, az önkormányzatok kötelező feladataival összefüggő kiadásokhoz igényelhető. Az igényelhető támogatás összege – a rendkívüli és előre nem tervezhető esetek kivételével – nem haladhatja meg az önkormányzat költségvetési rendeletében elfogadott működési célú éven belüli hitelek összegének "önhiki" támogatással csökkentett összegét. A támogatás megítélésénél kiemelten figyelembevételre kerül a működési célra igénybe vett hitel nagysága.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

