Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2015. Augusztus 05. 07:07, szerda | Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:

Több mint ezer magyar fiatal találkozott Ferenc pápával

Több mint ezer magyar fiatal találkozott Ferenc pápával

Több mint ezer magyar fiatal találkozott Ferenc pápával

A hitből származó erőről és örömről beszélt Ferenc pápa kedd este a római Szent Péter téren a Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) találkozóján részt vevő több mint tízezer ministráns fiatalnak, akik között több mint 1600 magyar ajkú is volt.

A Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) római találkozójára érkezett fiatalok énekkel és imával várták a római Szent Péter téren Ferenc pápát, aki nyitott terepjáróval járta be a teret és köszöntötte fiatalokat. Közülük kettő a terepjáróra is felszállt a pápa mellé. A hőségben több órát várakozó fiatalok lelkesen üdvözölték az egyházfőt.

A pápát elsőként Német László nagybecskereki püspök, a CIM elnöke köszöntötte. Német nyelvű beszédében elmondta, hogy a szervezet 1962 óta rendezi nemzetközi ministráns-találkozóit Rómában. A mostani találkozóra három kontinens, Európa, Afrika és Dél-Amerika huszonhárom országából több mint tízezer fiatal érkezett. Német László külön szólt az ukrán fiatalokról, akik - mint fogalmazott - a háború borzalmaival élnek együtt. Egy ukrán fiatal a béke fehér színű kendőjét adta át Ferenc pápának.

A katolikus egyházfő olasz nyelvű beszédében arra emlékeztette a fiatalokat, hogy a gyengéknek Jézus mutat utat az élet “nagy utazása” során. A hit segít abban, hogy ne zárkózzunk be önmagunkba és elszigetelődés helyett nyitottak és befogadók legyünk embertársaink iránt. A hit segít abban, hogy életünket örömben és az irgalom által vezérelve éljük le - mondta az egyházfő.

A Ferenc pápa által vezetett virrasztáson olasz, francia, német és magyar nyelven imádkoztak, valamint latinul is. Német László atya egyszerre több nyelven, köztük magyarul is közvetítette az eseményeket a Vatikáni Rádióban.

A magyarországi és határon túli egyházmegyékből több mint 1600 magyar fiatal érkezett Rómába. Több mint ezer fiatal a magyarországi egyházmegyékből , a többi magyar ajkú ministráns Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból érkezett - mondta el Palánki Ferenc egri segédpüspök az MTI-nek Rómában. A segédpüspök - aki a a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) ifjúsági referense - hozzátette, hogy 14-24 év közötti fiatalokról van szó.

A Rómába érkezett magyar fiataloknak szerdán a Szent Ignác-templomban mutatnak be magyar nyelvű misét.

Címkék: Ferenc pápa, pápa

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán rendőrség: Németországban találtak meg 161, Oroszország által elhurcolt ukrán gyermeket

Az ukrán rendfenntartóknak német kollégáikkal együttműködve sikerült azonosítaniuk 161 ukrán gyermeket Németországban, akiket Oroszország hurcolt el otthonukból - közölte az ukrán országos rendőrség szerdán Facebook-oldalán.

2024. Április 17. 13:40, szerda | Külföld

Ukrajnai háború - Az ukrán elnök aláírta a mozgósításról szóló új törvényt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta kedden a mozgósítás, a katonai nyilvántartásba vétel és a katonai szolgálattal kapcsolatos egyes rendelkezések javításáról szóló törvényt

2024. Április 17. 13:39, szerda | Külföld

Mateusz Morawieczki: a migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni

A migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni, és ezért is olyan veszélyes - mondta Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök kedden Brüsszelben.