Hírek
2010. Február 07. 11:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Csaba rádió
Új családi élményfürdő épül a Várfürdőben
Közel 900 négyzetméter vízfelülettel új családi élményfürdő épül a Gyulai Várfürdőben; a projekt összköltsége 2,5 milliárd forint, amelyből 1,25 milliárd forintot az unió és a központi költségvetés biztosít - jelentette be az
Varga Zoltán elmondta: a kormány kiemelt fejlesztéssé nyilvánította a várfürdő bővítésének terveit, így a mostani döntéssel együtt immár több mint 10 milliárd forint támogatásban részesült Magyarország hét - közöttük a zalakarosi, a hévízi, a szegedi és a hajdúszoboszlói - fürdője.
A termálvízkincs további hasznosításával, átgondolt fejlesztésekkel és hosszú távú beruházásokkal pedig nemcsak új munkahelyek teremtődnek, hanem a megélénkülő idegenforgalom további lehetőségeket teremt a szolgáltatóknak, sőt újabb befektetéseket generálnak.
Varga Zoltán szerint a fürdő- és gyógyturizmus jelentős gazdasági és társadalmi haszonnal jár, ezért az Új Magyarország Fejlesztési Terv is kiemelt célként kezeli a termálvizes gyógyhelyek és fürdők fejlesztését, valamint a fürdőkre épülő egészségügyi szolgáltatások bővítését.
A regionális operatív programok forrásaiból átlagosan 20 százalék fordítható a turizmusra, ami a 2013-ig tartó időszakban mintegy 300 milliárd forintos támogatást jelent.
Perjési Klára, a város szocialista polgármestere elmondta: a város egy korábban kibocsátott kötvényből 400 millió forint vissza nem térítendő forrással támogatja a fejlesztést, míg további 650 millió forint értékű kötvényt a tulajdonában álló várfürdő rendelkezésére bocsát egyfajta hitelként. A fürdőnek ezt 16 év alatt kell visszafizetnie. A fürdőt működtető társaság további 200 millió forinttal járul hozzá a költségekhez.
A beruházás várhatóan az idei esztendő utolsó negyedében kezdődik és legkésőbb 2012 elejére fejeződik be.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 16:00, hétfő | Belföld
Gyérítik a szúnyogokat
Kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
2024. Május 20. 12:00, hétfő | Sport
Kosárlabda
3x3-as olimpiai selejtezőtorna - Magyarország - Csehország
2024. Május 20. 09:00, hétfő | Sport
Labdarúgás-Németország
Legidősebb fia gólja ellenére vereséggel búcsúzott a Hertha kispadjától Dárdai Pál
2024. Május 20. 06:00, hétfő | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajói