Hírek
2025. Június 01. 08:20, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Vágujhelyi Ferenc: rekordot döntött az eSZJA

Rekordot döntött az eSZJA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevalláskiajánlási rendszerén keresztül az idén kétmillióan adták be személyijövedelemadó-bevallásukat, míg 2017-ben még csak 600 ezren, és jól vizsgázott a NAV legújabb bevalláskitöltést segítő programja, a kérdés-felelet mód is - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke az MTI-t.
Elmondta, hogy az adóhivatal több mint 5,6 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetet az idén, ezek jelentős része május 20-i hatállyal érvényes bevallássá vált. Az eSZJA-rendszerén keresztül beérkezett rekordszámú, kétmillió bevallásból 1,2 milliónál az adózók nem változtattak a NAV által kiajánlott tervezeten.
Ugyanakkor most is sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezet módosítását, benyújtását, az szja-bevallások harmada az utolsó héten érkezett be, de ebből is kiemelkedett a két utolsó nap. Május 19-én és május 20-án is 160 ezer szja-bevallás érkezett a NAV-hoz - ismertette a hivatal elnöke.
A már kilencedik éve működő eSZJA legnagyobb újítása, a kérdés-felelet mód is bevált - hangsúlyozta Vágujhelyi Ferenc. Az április végén debütált fejlesztés lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak segít.
Az érintetteknek elegendő néhány egyszerű kérdésre válaszolni, és a program automatikusan kitölti a szükséges részeket a bevallásban. Nemcsak a visszajelzések pozitívak, de az éles teszt is bizonyított, hiszen három héten belül több mint négyezren használták a kitöltéshez az újfajta módszert - emelte ki az elnök.
Vágujhelyi Ferenc emlékeztetett, hogy 2017 óta mentesíti a NAV a magánszemélyeket a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Ezzel lezárult az a korszak, amikor azért kellett mulasztási bírságot fizetni, mert valaki nem töltötte ki a nyomtatványt vagy a határidőt követően, késedelmesen nyújtotta be azt.
Még érkeznek a postán feladott szja-bevallások a NAV-hoz, ezek feldolgozása folyamatban van, de fontos, hogy azok a vállalkozók, őstermelők, áfafizetésre kötelezett magánszemélyek, akiknek a vállalkozási, gazdálkodási tevékenységük miatt mindenképp szükséges volt benyújtani május 20-ig a bevallásukat, ha eddig nem tették, mielőbb pótolják mulasztásukat
- javasolta az elnök.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.