Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2012. Július 06. 12:00, péntek | Helyi
Forrás: Csabai Mérleg

Vakáció, nyaralás és három hét múlva olimpia

Vakáció, nyaralás és három hét múlva olimpia

Javában benne járunk a nyárban, már nagyjából tudjuk, hol és hogyan töltjük a szabadságunkat, ki figyel majd a gyerekekre, elutazunk-e valahová, és mi az, amit semmiképpen sem szeretnénk kihagyni.

Július végén és augusztus elején sokunkat biztosan ott tart majd a tévé előtt az olimpia, ahol ezúttal százötvennyolc fős magyar csapatnak, köztük öt békéscsabainak szurkolhatunk. A sportolók kicsit helyettünk, értünk is küzdenek majd, hogy helytálljanak, és hogy lehetőleg a háromszázkét aranyéremből is hazahozzanak párat. Nyár végén pedig jön a paralimpiai játékok, amelyen augusztus 29. és szeptember 9. között drukkolhatunk a magyar versenyzőknek.

Ahogy befejeződött a tanítás, egymás után nyíltak a táborok, a gyerekek ezekben a napokban is szebbnél szebb rajzokat, tárgyakat készítenek, fociznak, úsznak, vagy a „nagymamaszolgálat” jóvoltából otthon, a ház körül töltik az idejüket. A szülők szabadsága is küszöbön áll, Békéscsabáról sokan készülnek a Balatonra, Észak-Magyarországra, Erdélybe, Horvátországba, Bulgáriába, Törökországba és néhányan még messzebb. Egy reprezentatív felmérés szerint, míg tavaly minden második család utazott el, idén nyáron a megkérdezetteknek harmincöt százaléka tervez egyhetes, ritkábban kéthetes nyaralást vagy egy-egy hosszú hétvégét.

A többség anyagiak híján marad otthon, de az ötletes apukák, anyukák és nagyszülők sok mindent megtesznek azért, hogy a gyerekeknek, unokáknak mindenképpen legyen néhány különleges napjuk, és a felnőttek is lazíthassanak kicsit. Rengeteg program kínálja magát, de egy-egy esti séta, bográcsos, szalonnasütős, grillezős, nagy beszélgetős családi, baráti összejövetel biztosan mindenkinek belefér, és máris kerekebb, boldogabb, emlékezetesebb lesz a nyár.
Alig három hét múlva pedig már azért szurkolhatunk, hogy az eddigi igen szép éremgyűjteményt – összesen 160 arany, 144 ezüst és 164 bronz – újabbakkal gyarapítsák a magyar sportolók. Július 27. és augusztus 12. között rendezik meg Londonban a harmincadik nyári olimpiai játékokat, 1908 és 1948 után most harmadszor lesz ott a helyszín. Százkilencvenhét ország sportolói szerezték meg a részvétel jogát, az ünnepi megnyitó színes kavalkádjában ennyi nemzet fiai és lányai vonulnak fel. A magyar zászlót Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó viszi majd, a versenyzők között pedig ott lesz az öt békéscsabai: Baji Balázs gátfutó, Bohus Richárd úszó, Böczögô Dorina tornász, Madarász Viktória távgyalogló és Márton Anita súlylökő is.


Hárman – Madarász Viktória, Márton Anita és Baji Balázs – a BudaCash Békéscsabai Atlétikai Club versenyzői, Böczögő Dorina a Torna Club Békéscsaba olimpiai műhelyét, Bohus Ricsi pedig a Békéscsabai Előre Úszó Klubot képviseli majd az olimpián. Rájuk a többieknél is kicsit jobban figyelünk majd és drukkolunk, hogy minél eredményesebben szerepeljenek.


Olimpiai nyár vár ránk. Pihenhetünk, olvashatunk, kirándulhatunk, hűsölhetünk a vízparton, de július végétől két hétig a sporté lesz a főszerep. Itthonról szurkolunk ugyan, de gondolatban kicsit Londonban leszünk a magyar, köztük a csabai sportolókkal: Hajrá, lányok! Hajrá, fiúk! Nagyon-nagyon szorítunk értetek, számítunk rátok!

Mikóczy Erika

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.