Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2012. Június 14. 12:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Békés MATRIX

Vasárnap kezdődik a BÉTAZEN!

Vasárnap kezdődik a BÉTAZEN!

15 nap alatt 25 rendezvény 7 helyszín a sorrendben XXXVI. alkalommal megrendezésre kerül Békés – tarhosi Zenei Napokon.

Mint a polgármester a rendezvény 2012.06.12. sajtótájékoztatóján elmondta, a város számára nagyon fontos a BÉTAZEN, még olyan helyzetben is, amikor a fesztivál történetében most először 10 beadott pályázattal összesen csak 300 000Ft támogatást nyertek a 4 -5 milliós összköltségű rendezvényhez.

Izsó Gábor szerint megjegyezte, fájó momentum, hogy a közel négy évtizede müködő, Magyar Örökség Díjas, a hazai komolyzene színe-javát, a nemzetközi koncerttermekben az országot képviselő elismert, Oscar és Grammy díjas művészeket felvonultató rendezvény olyan pályázóknál kapott nagyságrendekkel kevesebb támogatást, ahol ebben az évben először rendeznek kórustalálkozót.

Koszecz Sándor fesztiváligazgató a programot ismertette, míg Bagoly László művészeti vezető arról beszélt, hogy az idei programban tudatosan törekedtek a szélesebb korosztály és a békési kötődésű művészek meghívására.

Gelléné Körözsi Eszter, a fesztivál kapcsolódó programjának titkára a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Olvasáskonferencia tematikáját ismertette.

A BÉTAZEN részletes programja megtekinthető ITT

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.