Hírek
2012. Március 13. 08:00, kedd |
Kék hírek
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás négy férfi és egy nő ellen
Rendőrségi hírek Békés megyéből, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója, hírösszefoglalója.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya jelentős mennyiségre elkövetett visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat négy előzetes letartóztatásban és egy szabadlábon lévő személlyel szemben. A nyomozás elrendelésére azután került sor, hogy a főkapitányság nyomozói és az Akció Osztály rendőrei 2012. február 26-án Orosházán igazoltattak egy 26 éves nőt és egy 28 éves férfit. Jelentős mennyiségű kábítószert találtak náluk, amit lefoglaltak.
A férfit és a nőt őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, melyet a bíróság az ügyészség indítványára el is rendelt. Ezt követően felmerült annak a gyanúja, hogy a nő és a férfi korábban már több alkalommal tartottak maguknál kábítószert, melyet különböző személyeknek tovább értékesítettek. A nyomozók az elmúlt két hétben további három férfi ellen indítottak eljárást. Közülük ketten, egy 26 és egy 33 éves férfi előzetes letartóztatásban vannak. Az ötödik gyanúsított, egy 37 éves férfi szabadlábon védekezik.
Vargáné Szombati Andrea r. fhdgy.
sajtószóvivő
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.

