Erőss Zsoltékat eltűntnek nyilvánították
Kollár Lajos, a Kancsendzönga-expedíció vezetője továbbra sem tud kapcsolatot teremteni a csúcshódítás után eltűnt magyar hegymászókkal, Erőss Zsolttal és Kiss
Víz alatti kiállítást nézhetnek meg a fürdőzők Sárváron
Az országban először rendeznek víz alatti kiállítást, amelyet pünkösd hétfőn a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő látogatói úgy tekinthetnek meg, hogy
Boszorkánynak hitték 9 éves lányukat svéd szülők
Boszorkánynak hitte 9 éves lányát két szülő Svédországban és veréssel meg egyéb kínzással megpróbálta kiűzni belőle a gonoszt.
Mégis egymásba habarodott Tóth Gabi és Markó Robi
Többen is megjósolták előre, hogy ebből kapcsolat lesz.
Kijelölték a Nemzetközi Űrállomás új legénységét
A Moszkva környéki Csillagvárosban szerdán kijelölték a Nemzetközi Űrállomásra május végén induló új legénységet.
Szlovénia visszavár, irány a Saturnus!
Rövid riport Juhász Csaba Rallyversenyzővel, a Szlovéniai Saturnus Rallye előtt.
Szenzáció! Megszólalt a szegedi Mr.Forrónaci! Nálunk először!
Csányi Gábort két tizenéves gimnazista \"pakolta fel\" a közösségi oldalra. Nem az ő döntése volt.
Emberöléssel vádolják egy orosz rulett 'győztesét'
Emberöléssel vádolnak egy férfit Svédországban, mert forgótáras pisztollyal úgynevezett orosz rulettet játszott egy nővel, aki vesztett: agyonlőtte magát.
Íme, a világ legszexisebb nője, 99 szexbombát beelőzve
Idén Mila Kunist találták méltónak a címre.
Hamisítatlan rock buli a Harley-Davidson Open Road Fest-en
Magyar rockcsillagok és külföldi legendák lépnek fel Alsóörsön június 5. és 9. között
Medveczky Ilona megnyerte a pert az RTL ellen
A díva szerint műbalhéval akarták ellehetetleníteni.
Köszöntünk május elseje!
Jeles napjaink közül különösen kedves a május elseje. Zöldbe lobbant mezők, megéledt erdők, újra zsendülő termőföldek, virágos kertek látványa és
Családi tragédia Üllőn - Hárman életüket vesztették a lövöldözésben
Családi tragédia történt Üllőn, egy lövöldözésben hárman életüket vesztették - hangzott el az M1 Híradójában.
Levágták a kezüket, hogy pénzt kapjanak a biztosítótól
Levágta motoros fűrésszel a kezét biztosítási csalás végett két spanyol férfi. Egymástól függetlenül tették, de egyiküknek sem ütötte pénz a
Otthonában foszlott szerte az MKB Veszprém BL-álma
Veszprémben aratott szombati győzelmével a THW Kiel jutott a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Szomorú tény, hogy tudásuk alapján a
Legújabb hírek
Dopping: még jelezheti, aki gyógyszert szed
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerint nem késő jelentkeznie azoknak az olimpikonoknak, akik az eltiltott Török Béla vízilabdáshoz hasonlóan bejelentés nélkül szednek valamilyen gyógyszert.
Tovább olvasás, hozzászólásVálogatott kerettag adott pozitív doppingmintát?
Sajtóértesülések szerint pozitív doppingmintát adott a Szeged-Honvéd férfi vízilabda ob I-es bronzpárharcban az egyik válogatott kerettag.
Tovább olvasás, hozzászólásBudapestre figyel a sportvilág
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint önmagában már az nagy siker, hogy csütörtöktől szombatig Budapesten rendezik az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 33. konferenciáját.
Tovább olvasás, hozzászólásEltiltották az olimpiai ezüstérmes atlétát
Doppingvétség miatt kétéves eltiltást kapott Irina Melesina orosz atléta.
Tovább olvasás, hozzászólásKéptelenség kimutatni az összes doppingszert?
Hatezernél több doppingmintát elemez a nyári játékok idején a londoni olimpia hivatalos laboratóriuma, amelynek „darabszámára” hivatalosan is engedélyt adott a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA.
Tovább olvasás, hozzászólásTízéves eltiltást kapott a súlyemelő
Tíz évre szóló eltiltást kapott Taiszija Antonova korábbi junior Európa-bajnok súlyemelő, mert doppingolt.
Tovább olvasás, hozzászólásBevallotta a Tour de France-győztes
Bevallotta, hogy ismeri a doppingdoktor néven elhíresült spanyol Eufemiano Fuentest Jan Ullrich...
Tovább olvasás, hozzászólásGyorsabbak lesznek, ha kávét és édességet fogyasztanak
Évtizedek óta folyik a vita azon, hogy a koffein milyen mértékben befolyásolja a különböző sportolók fizikai és szellemi teljesítményét.
Tovább olvasás, hozzászólásNem indulhat a londoni olimpián
Pozitív doppingtesztet produkált Nurcan Taylan, a törökök olimpiai bajnok súlyemelője.
Tovább olvasás, hozzászólásAki kvótát szerez, azonnal mintát kell adnia
Börtön vár arra, aki élsportolók környékén bármi módon tiltott szerekkel kerül kapcsolatba, legyen az edző, szakvezető vagy orvos.
Tovább olvasás, hozzászólásSúlyemelés: kedvező IWF-döntés, Gyurkovics is ott lehet Londonban
Dobos Imrétől, a magyar szövetség elnökétől a Nemzeti Sport megtudta, pénteki elnökségi határozatával az IWF mégis lehetővé tette, hogy Gyurkovics Ferenc eredménye beszámítson az ötkarikás kvalifikációs pontversenybe.
Tovább olvasás, hozzászólásDoppingügy: „A MOB-nak és Parsnak sincs illetékessége”
Sem Pars Krisztiánnak, sem a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) nincs illetékessége a fehérorosz kalapácsvetők doppingügyében, amely jogerősen lezárult – mondta Nagy Zsigmond hétfőn az MTI-nek.
Tovább olvasás, hozzászólás










































































