Városlista
2021. június 19, szombat - Gyárfás

Hírek

2010. Január 06. 15:00, szerda | Helyi
Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Kábel-tolvajok nagyüzemben

Kábel-tolvajok nagyüzemben

A Viharsarokban történt - a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye.

2010. január 03-án 18 óra 30 perckor a békéscsabai rendőrök a Dobozi és Gyulai utat összekötő mellékúthoz vonultak, mert informatikai kábellopásról érkezett bejelentés. A kiérkező járőröket egy telefontársaság alkalmazottai fogadták, akik elmondták, hogy ismeretlen személyek rövid idővel azelőtt kb. 400 méter kábelt vágtak le és loptak el. Mivel nemrég jelentkezett a hiba, illetve annak bejelentése, ezért a járőrök megkezdték a környék átkutatását. A helyszíntől nem messze friss lábnyomokra bukkantak a rendőrök, amelyet követve egy létrát találtak, és feltételezték, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez felhasználhatták. Később a levágott kábeleket - már szétvágva és összetekerve - szintén megtalálták. Az ottlévő csatorna partján rábukkantak két kabátra és egy mellényre is, valamint háromból két lábnyom megszűnéséből következett, hogy gyalog, valamint a csatornát átúszva is menekültek az elkövetők.



A rendőrök a tovább folytatott kutatás során, állampolgári segítséggel elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható három személyt, akiket előállítottak, kettejüket csurom vizesen.



Az adatgyűjtés során egy a közelben többször elhajtó teherautó is gyanússá vált, amelyre a Gyulai út melletti parkolóban sikerült rábukkanni. A jármű vezetőjét elszámoltatták, aki nem tudott elfogadható magyarázatot adni az ott tartózkodására, ezért őt is előállították.



A Békéscsabai Rendőrkapitányság munkatársai lopás bűntett magalapozott gyanúja miatt egy Hajdú-Bihar megyei kis település 4 tagját hallgatták ki, akik részben beismerő vallomást tettek. Közben lakhelyükön megtörtént a házkutatás, ahol kb. 500 kg, más bűncselekmény elkövetéséből származó kábelt is sikerült lefoglalni. A két testvérpárból álló társaság megfelelő szerszámokkal felszerelkezve, bérelt tehergépkocsival érkezett a helyszínre, hogy minél nagyobb mennyiségű kábelt lophassanak. Elmondták azt is, hogy egy fémkereskedésbe akarták eladni a kábeleket. A bűncselekménnyel okozott kár meghaladja az 500.000 Ft-ot. Az elkövetőket őrizetbe vette a Rendőrség, akik más, hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével is gyanúsíthatóak.

Albert István r. hdgy.
sajtóreferens

Ezek érdekelhetnek még

2021. Június 18. 19:12, péntek | Belföld

A magyarok jó kapcsolatot ápolnak az apjukkal

A magyarok jó kapcsolatot ápolnak édesapjukkal: mintegy kétharmaduk minden nap beszél vele, 72 százalékuk megosztja az örömét, minden második ember pedig a bánatát is az édesapjával

2021. Június 18. 18:47, péntek | Sport

Új pálya, új győzelmek

Gender Racing Team – TopJet FX2000 - Vallelunga

2021. Június 18. 18:12, péntek | Kék hírek

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vett a Központi Nyomozó Főügyészség egy rendőri gazdasági vezetőt - tájékoztatta a szervezet vezetője pénteken az MTI-t.

2021. Június 18. 17:11, péntek | Életmód

A Föld páratlan mennyiségű hőt nyel el

Páratlan mennyiségű hőt nyel el a Föld, energiaegyen-súlytalansága nagyjából megkétszereződött 2005 és 2019 között